2008. december 19., péntek

Hajszolom a tudást, de egyelőre ő a gyorsabb...

Az e heti klubfoglalkozáson bebizonyosodott, hogy a kezdő játékosok kiválóan helytállnak oktatók nélkül is... Ráadásul nagyon kreatívak a szabályértelmezés, sőt a szabályalkotás terén is. Ágica és Zsani távollétében is 7 (!!) mahjongjátékos verődött össze kedden.

A szokásos fergeteges hangulat egyedi pikantériáját éppen az adta, hogy kiderült, hogy a kombinációk pontértékei és a mahjong menetével kapcsolatos szabályok korántsem olyan egyértelműek, mint amilyennek korábban tűntek. Biztos segítség hiányában felüti fejét a kétely a kezdő játékosok fejében. Ezen természetesen nagyon gyorsan változtatnunk kell. A kialakult helyzet ugyanis az oktatók számára is jó visszajelzés. A jövőben jóval nagyobb önállóságot (kevesebb segítséget) kapnak majd a játékosok a pontszámításnál és az egyéb szabályértelmezéseknél. Természetesen a felmerülő kérdések megválaszolása nem marad el, de első körben a kezdő játékosoknak kell megpróbálni megválaszolni a kérdést ezentúl. Még akkor is, ha így jóval hosszabbra nyúlik majd a pontszámításra szánt idő. Ez az elején abszolút "belefér", a türelem sok HU-t terem...

A lényeg, hogy a szabályokat és a pontértékeket körüllengő bizonytalanság végeredményben elképesztő hangulatot teremtett kedden, még jobban összehozta - az amúgy is összetartó - kis társaságot. Az eredményeket tekintve ezúttal a srácok taroltak:

1. asztal

Péter(!!): +162 (5 HU, 1 behúzás, 1 bedobás)
Attila/Andris: +65 (2 HU, 1 behúzás, 1 bedobás)
Andi: -93 (0 HU, 0 behúzás, 0 bedobás)
Feri/Andris: -134 (0 HU, 0 behúzás, 3 bedobás)

2. asztal

Gábor(!!): +96 (3 HU, 0 behúzás, 1 bedobás)
Marcsi: -35 (1 HU, 0 behúzás, 2 bedobás)
Feri: -61 (0 HU, 0 behúzás, 1 bedobás)

Gratula Péternek és Gábornak a kiváló teljesítményért + külön köszönet Andinak a szervezésért, a cipekedésért, Ferinek a készletért!

Jövő héten MAHJONG-Karácsony Zsaninál! :-)
MA-jingle bells... MA-jingle bells... MA-jingle all the way...

2008. december 11., csütörtök

Kövem, kövem, mondd meg nékem...

Az e heti klubfoglalkozás alkalmával ismét két asztalnyian pörgettük a köveket és az agyunkat. Attila jóvoltából újabb lelkes érdeklődőt üdvözölhettünk a Klubban, Marcsit, aki meg kell hagyni, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag semmit sem magyaráztunk neki, elég jól kombinált elsőre.

Az 1. asztal összetétele időközben - az újonnan érkezettek miatt - némiképp változott, a végeredmény a következőképp alakult másfél szélkör után:

Andi(!!): +72 (2 HU, 1 behúzás, 0 bedobás)
Ágica/Attila: +36 (2 HU, 1 behúzás, 1 bedobás)
Attila/Marcsi: -46 (1 HU, 0 behúzás, 2 bedobás)
Péter: -62 (1 HU, 0 behúzás, 1 bedobás)

Andira végre rámosolygott a szerencse! Juhéjjj!!! :-)

A 2. asztalnál a gigászok harca folyt Ágica, Zsani és Gábor között. Egy hosszabb, három szélkörös és egy rövid, egy szélkörös játék ment le, ezek eredményei:

Zsani: +137 (5 HU, 3 behúzás, 2 bedobás)
Ágica: -27 (2 HU, 1 behúzás, 1 bedobás)
Gábor: -110 (2 HU, 0 behúzás, 2 bedobás)

Az egy szélkörös játék igencsak szorosra sikeredett, mindenki mondott egy mahjongot:

Zsani: +5 (1 HU, 0 behúzás, 0 bedobás)
Gábor: +1 (1 HU, 1 behúzás, 2 bedobás)
Ágica: -6 (1 HU, 0 behúzás, 0 bedobás)

Amint látszik, minden HU-hoz Gábor adta az utolsó követ, egyszer magának is kedvezett... Ez volt a szerencséje. :-)

Jövő kedden Zsani és Ágica nem tudnak menni sajnos a klubba, DE a többiek 6kor találkoznak a szokott helyen, az Otthon Teázóban. A köveket Andi (és Feri?) biztosítja. Jó széljárást!